Még jó hogy van kertünk. Reggel kimentem, nagyjából fél órát bámultam a zöldségeket, mire kitaláltam, hogy miből mit lehetne főzni. Mielőtt bélyeget kapnék, hogy esetleg, netalántán nem vagyok normális, hadd jegyezzem meg, hogy nem az eszem fogyott el, hanem a pénzem, de az majdnem teljesen. Így született meg az alábbi két recept, amolyan kísérlet képpen, mindkettő tiszavirág életű volt, mivel olyan sikerültek.

Töksaláta

Ez úgy jutott eszembe, hogy előző nap töklecsó készült, és kíváncsiságból megkóstoltam a nyers tököt, ami igencsak finomnak bizonyult, ezt gondoltam tovább.

Hozzávalók

1 gyalult, vagy reszelt spárga tök

1 doboz kefír

2 doboz tejföl

só, bors

kevés citromlé

kevés cukor

1 fej hagyma

Ha nagyon zsenge a tök, akkor a héjával együtt is le lehet reszelni vagy gyalulni. Szóval, gyaluld le a tököt, sózd be, és hagyd levet ereszteni.

A kefirt, és a tejfölöket, keverd ki a citromlével, a cukorral, a borssal, és a sóval (kész a mesterséges kapor íz). Karikázd fel a hagymát, keverd a kefires-tejfölös keverékbe, és tedd a hűtőbe.

A tök levét alaposan nyomkodd ki, és keverd össze a szósszal, legalább fél napig érleld a hűtőben. (Na jó, nem kötelező ez a hosszú idő, de legalább egy órát megérdemel).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zöldséges fasírt

Aprítógéppel rendelkezők előnyben. Tetszés szerint variálhatóak a zöldségek.

1 fel kelkáposzta

2 szál sárgarépa

1 fej hagyma

15 dkg borsó 

kevés maradék főtt krumpli

petrezselyem

zsemlemorzsa

tojás

só, bors

kevés liszt

A kelkáposztát vágd apróbb darabokra, a répát szeleteld karikákra, a hagymát pedig hagyd egészben.

Forralj sós vizet, és tedd bele a hagymát, aztán a répát, majd a borsót. Külön főzd meg a káposztát!

Micsoda színkavalkád!

 Hiba!

Egyszerre főztem meg a káposztát a többi zöldséggel, ami azért nem jó, mert a káposztából leszűrés után ki kell nyomkodni a vizet! Ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy egy tál fölé raktam a szűrőt, és egy krumplinyomó segítségével nyomkodtam ki a fölösleges vizet.

 Szűrd le a zöldségeket, a káposztából alaposan nyomkodd ki a vizet. Vegyítsd a zöldségeket, és daráld le a masszát. Add hozzá a tojást, sózd, és borsozd. Annyi prézlit adj hozzá, hogy lágy, de könnyen formázható legyen, egy kis liszttel lehet segíteni ezen állapot elérésén. Formálj kis lapított gombócokat, és lassú tűzön, kevés olajban süsd ki.

 

 

 

Cingi 2011.06.27. 16:02

Gombóc leves

Nem bírtam magammal, muszáj volt a gölődin levest egy kicsit átvariálnom.

Leves

1 egész csirkecomb farrésszel

2 szál répa

1 szál fehérrépa

petrezselyem

karalábé

1 hagyma

tejszín

liszt

citromlé

só, bors

Gombóc

2 szem krumpli

1 tojás

kevés liszt

Tedd fel a csirkét főni, közben a zöldségeket sléhen vágd fel, csak a hagymát hagyd egészben, és add hozzá a őket a leveshez.

A gombóchoz egészben főzd meg a krumplit, pucold meg, még melegen törd össze, és hagyd kihűlni. Add hozzá a tojást, sót és borsot, és annyi lisztet, hogy egy ruganyos tésztát kapj.

Ez a mozzanat nem kötelező, de én így csináltam: a megfőtt combot kivettem a levesből, a húsát kockákra vágtam, és visszatettem a levesbe.

Formálj kis gombócokat, és add a forrásban lévő leveshez. A liszt+tejszín keverékéből sűrítsd a levest, és ízesítsd citromlével.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 doboz kukorica konzerv, ugyanennyi borsó, 

2 szál répa

1 fej hagyma

3-4 gerezd fokhagyma

liszt, olaj

paradicsomlé,

erősparika krém

reszelt sajt

A lisztből és olajból készíts rántást, öntsd fel a paradicsomlével, és tedd bele a hagymákat. Ha felforrt, add hozzá a feldarabolt répát, aztán a borsót, és végül a kukoricát, sózd, borsozd, add hozzá a paprikakrémet, és jól forrald össze. A tálalásnál reszelt sajtot is adhatsz hozzá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cingi 2011.05.30. 10:06

Kínai csoda

Kezembe akadt egy kicsi, sárga szakácskönyv, amiben nem mellesleg wokos kínai ételek vannak. :D
Szóval, itt találtam egy nagyon érdekes ananászos-húsos receptet. Már csak azért is örülök neki, mert nem kell bele szójaszósz, amit kicsiny falumban amúgy sem tudnék beszerezni.

Édas-savanyú sertéshús

Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 1 tojásfehérje, só, bors, 3 ek. és teáskanál keményítő, 1-1 zöld és piros húsú paparika, 1 sárgarépa, 1 doboz nem édesített, darabolt konzervananász, 3 ek. ketchup, 3 ek. ecet, 3 ek. cukor, 1 liter olaj a sütéshez.

Vágd a húst 1 cm-es kockákra, a tojásfehérjével, 1 teáskanál sóval és 3 evőkanál keményítővel jól keverd össze. Tedd a hűtőbe fél órára.
A paprikákat vágd két centis kockákra, a répát hámozd meg, és ferdén szeleteld vékonyra.
Az ananászt csepegtesd le, de a levét fogd fel. Keverd bele az ecetet, a ketchupot, a cukrot és a keményítőt.
Forrósítsd meg az olajat, süsd meg benne aranybarnára a húst 4-5 perc alatt.
Vegyél ki az olajból egy evőkanállal, a többit rakd félre. A répát 2 percig kevergesd a wokban, add hozzá a paprikát, és 3 percig süsd őket. Öntsd hozzá a fűszermártást, az ananászt és forrald össze, sózd, borsozd, és tedd bele a húst.
Én curry-s rizzsel tálaltam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása